Üveges oázis mellkasom takarja, Piskóta tallér, papírdobozos manna. Tablettás a lélek, és üveges a lejtő, Mi megterem a semmin, napszám talaja meddő. Felkapcsol naplámpa, a füzér kialszik, Egy távolba nézést küldök a másik Duna partig, Padlótól a gáz, mint villanytól a plafon, Reggel fél hét van, régóta tart a napom. Elszöktem az éjből a nappal lett ködszürke, Mióta kilőttek az űrbe nem vagyok már olyan fürge Elszöktem az éjből, a nappal lett ködszürke, Mióta kilőttek az űrbe nem vagyok már olyan fürge Szó a szóhoz, kép a képhez, mégis hangyás az adás, Monoton gyilkoló hanggal felszippant egy hasadás. Elballagnak a napok, és rájuk intek béke van, Az eszeveszett tombolásnak búcsút intek boldogan, Tombolán a tomporát, ha megnyerem ma én vagyok A lobotómiás gyűlésen a legboldogabb agy halott. Adj egy szárat, had vezessem magamat ma céltalan. Tompa falnak ütközéstől, elrepedt pár érfalam, Életlen az öntudat, de vídiakő pult alatt, Ha kígyókkal megmarat, én viszem, mi megmaradt. Zsákban a zsibbadás, fullad a folyóba, Kontinens kőszikla, csapódik bolygókba, Hol idill hol róka, hollót a nyúl hozza, Szájában, toll és vér, boltokban plüss bomba. Zsákban a zsibbadás, fullad a folyóba, Kontinens kőszikla, csapódik bolygókba, Hol idill hol róka, hollót a nyúl hozza, Szájában, toll és vér, boltokban plüss bomba. Szó a szóhoz, kép a képhez, mégis hangyás az adás, Monoton gyilkoló hanggal felszippant egy hasadás. Arról álmodtam esténként, Hogy majd elkezdem lepkénként, Összegyűjteni a világot, És mindent egy vitrinbe bezárok. Szó a szóhoz, kép a képhez, mégis hangyás az adás, Monoton gyilkoló hanggal felszippant egy hasadás.

Ha bőrfotelből háborúzol, a kezed nem lesz véres onnan azt látod, aki koldul, innen azt is, aki éhes a társadalmi rétegek szimbolikus utcája középen megállok körbe nézek a világra lent az elátkozott negyed mélyen a létminimum alatt aki itt született örökre itt is marad kölykök szökőkútból isznak és a szemétben játszanak furcsa hogy mégis boldognak látszanak fent a milliárdos dühöng, hogy az mégse járja hogy a greenpeaceesek tüntetnek, hogy bezárjon a gyára mert mit számít a föld, és mit számít az ég ameddig élek, és szolga van elég akit meg 17 évesen otthonról kidobnak és lopnia kell, hogy egyen te azt nevezed rossznak jól tudom én, hogy amit tesz az ne kevés de jól tudom hogy milyen az elkeseredés lehet, hogy bonyolultnak látszik az álszent idillben, itt egyszerűnek tűnik az utcai idillben, hogy a rabszolgaság nem múlt el, maximum csak papíron de minden este táncolok, míg le nem omlik Babilon. Minden éjjel, csak táncolok a falakon, ameddig le nem omlik Babilon minden ember csak élhessen szabadon ezt az egyet akarom Én vagyok a rossz na hello hello bemutatkozom nesze egy újabb rímadag, nem lassan adagolom csak ráhányom a világra, és aki eszi veszi Vikasz a szöveg mágiáját kirakatba teszi lesz itt móka, hébe-hóba, jó ebédhez szól a nóta kereken nevetek mindenen, és nem vezényszóra szövegem a nyugalom, és nem ural az unalom ha kezemben a mikrofon, a szövegben a hatalom füstös képernyőmön tudod a THC a hír annyit ér mint eszkimónak a kibaszott fókazsír mindenki figyelem, adom ez a tietek, a díszcsomagot hozzád baszom, aztán pedig viheted eddig szaroztam sok évet és félgőzzel toltam, tudtam, hogy máshoz nem értek, de a rapre is szartam de most belekezdek, ez csak a felvezetés volt több száz szöveg arra elég, hogy a tűzön lángol. Minden éjjel, csak táncolok a falakon, ameddig le nem omlik Babilon minden ember csak élhessen szabadon ezt az egyet akarom

ez a kisvilág csak egy álomkép a hajnal fényétől meg majd széjjel ég rájössz arra majd hogy mennyit ér mennyit kapsz tőle és mennyit kér gyere el velem nézd a kék egyet a zöld füst aljában némán kéreget elmerengsz ősi képeken hajótörött vagy egy beton tengeren van aki eredeti van aki másolat van aki élvezi van aki másolat van akin átmehetsz akár egy mű babán van aki törékeny mint egy porcelán ez pont olyan mint a filmeken a víz alján néma végtelen ez pont olyan és mégis más egy átkozott kényszer megoldás mert csak előre lépsz és hátra jutsz szívsz egyet és a sárba buksz felugrasz és az égre lépsz a jövő ára a múltba vész az elveszett emlékek könyvét fellapozom mi eltorzult bennem it megtudhatom de hiába nézem a jót nem találom az egész olyan mint egy betépett álom ágy fölött lebegő hatalmas lepedő rajta az angyalok hül le a levegő meglovagoltam egy csillagot és közben néztem hogy múlnak a hajnalok a tányér mellett a csontokon a tv helyett én mormolom hogy reggel van és reggel lesz újra miért nincs itt valaki aki a nyakamat gyúrja madarak a zajban füstfelhő a hajban én meg csak fekszem függönnyel takartan mert van akit szeretek és van aki van az élet játszik és hagyom magam ott leülni ami nincs sehol van aki tűr van aki elhajol van ami tompán élesebb van hogy a másnaposság az édesebb mint a csókok a bókok a falon a pókok átsuhan a szobán és egy üveget bontott téli reggel így márciusban egy parti végén csak ülök kussban enyém a hajnal hol mindenki alszik megáll az idő és több ezer percig kering egy gondolat mi oldja gondomat milyen a végtelen ha ilyen egy pillanat agyamba illanó tintával írnak az este kockái képregénnyé hullnak Isten adta de csak az Ördög tudja meddig kering még újra-újra Isten adta de csak az Ördög tudja meddig kering még újra-újra ágy fölött lebegő hatalmas lepedő rajta az angyalok hül le a levegő

Halál virága illatára a nap kinyílik mint infra lámpa, belülről felfaló alvó állat, a minden szelleme fogja vállad. Nyakamban lógó sötét talizmán, vágtatunk egy villám hangján, mászol létrán az ég felé, büszkeséged az ördögé. Nyálkás felhőkön keresztül veled együtt minden elmerül, belső világom süllyed máris, elrejtett második Atlantisz. Nem tom' mi van kint, és nem tom' mi van bent, ne tom' mi van idebenn a fejemben. Ragasztó enged, napkorong zuhan, keresi mindenki hol lehet, riporter kíváncsi, utána surran, bottal piszkálja két gyerek. Vérvörös vízben hínárok között, halraj tűnteti el, mi rejlik a furcsa képek mögött az engem már nem érdekel. Fejemben házak süllyedtek el, oltárok, templomok, mivel bennem van az egész, bárhol otthon vagyok. Volt ott állat és növény, talán ember? Mosta víz hideg kövén a fény már nem kell. Én teremtettem, és süllyesztettem el, 2. Atlantiszt a lelkem nyelte el. Nem tom' mi van kint, és nem tom' mi van bent, nem tom' mi van idebenn a fejemben.

Lapraszerelt álmok közül a legszebb is csak pozdorja, akkor vesznek komolyan, ha mindenki kiposztolja. Táncoló áramlat, tövig tolt vészcsengő, szeretem ha esik, olyan tócsába merengő. Fürdésre jelölték, rodostói halastót, közmunkások kaparásszák aszfaltról a döglött jót. Jég fedi a kihajtót, csúszkálnak a kerekek, a kukába Tesco-s szánkót dobálnak a gyerekek. Rosszabbak a leletek, mióta eszik az agyamat, az aprócska zöld ördögök, pár száraz morzsa megmaradt. Azok lennének én magam, dia lencsék közt ég hajam, mi égre vetíti két szavam, mit nem tud senki se, se én magam. Gyújts szelet és égesd lélegzetem el, akkor ölelj magadhoz mikor mindenki lökne el. Gyújts szelet és égesd lélegzetem el, akkor ölelj magadhoz mikor mindenki lökne el. Egyél a fáról - mondta és nevetett - a földi lét szarja ennyi csak a szeretet. Hagyom ma fájni mert mulandóan gyönyörű, megeszi a májamat minden nap egy keselyű. Elkergetem a világot, oda hova akarom, azt mondták, hogy ne nyisd ki, de le is tört a lakatom. A nakatomi toronyházas atlétában csapatom, azt hiszem az idén még nem láttam a Balatont. Elviccelem a dalokat, írogatom a szarokat, 4.-en építkeznek, a kávémban a vakolat. Elhiszem, hogy szabad vagyok, lehet saját térfogatom, egyszemélyes forradalom, egész nap a brét lógatom. Mint az a kínai papír szar, úgy szállnak el a lelkek, de valahogy szarok rá, nálam fókuszban a mellek. Ha kellek főzzél teát, aztán az idő züllött bomba, felrobban és ezer repesz állt a karomba. A szagelszívó zsírral hangolt halk orgonája az egyetlen mit hallok, míg kávét főzök a konyhába. Az aranyhal nem sárga, bocsánat ez dráma, lassan eldőlök a szobámba.

Mindenki úszik a többivel, a remény hal meg utoljára, lábam alatt végtelenbe, kacska ringyón futó járda. Mániásan mának ástam utána a tévedés, hullámtörött gyenge lábam, nehéz ma a révülés. Gyúlj fel villany, szóljál TV, modern varázslat, nagy csodák, dolgozz sokat, de éhbérért tört fel sarkon a Skodát. Skandináv a lányka látom, kell mellette nagykabát, szatírként a Kecske hágón ijesztgetsz egy nagymamát. Piroskának kosarában bolond gomba nem vitás, talán azért mert korán van, szemem attól ily csipás. Eső mossa, essen Ő is, hajó ha nem vitorlás, kiszáradva dől a kőris múlt időre áldomást. Ittunk, tátogj csillagtáncos, play back van a hang helyett, gyönyörű szép álca város ma estére adj helyet. Földre ejtett dobozból kigurulnak a nappalok, az éjszakai emlékek közt nem tudom, hogy hol vagyok. Üveggolyó földrészeket vettél, tűzmadárnak tűzfészket kerestél, Nagytestvért a kisebbel etettél, átöleltél, késeddel szerettél. Most táncolni hívlak, üveghegyek gőgös tetejére, hol a lélek arctalan, a kurta farkú malac meg csak neveldében hízik hangtalan. Mesék helyett CSI-ra alszol el, egy kínaiban vett kép az ágyad fölött, dobozba zárod mindazt mi jó, a szerelem csak társas maszturbáció. Zabálj mer' van, edd meg a holdat, koplaljon a gyerek ne Te, ne hagyj holnapra. Pár forintért barátokat szereztél, öreg szülőt otthonokba tettél, tűzmadarat vízzel leöntöttél. Földre ejtett dobozból kigurulnak a nappalok, az éjszakai emlékek közt nem tudom, hogy hol vagyok. Műanyag fák alatt, narancsra rátapad zöld penészdarab, TV-ből pár adat szőnyegre hullik, mint halványuló csillagok rajtuk mezítláb nyugodtan járhatok. Játékból testet ölt, fészekben ülve költ, reggel madárrá vált, és elrepült. Aki ma földön száll, holnap az égben jár, minden ébredés, gyönyörű kishalál. Néha itt vagyok, ha a nap ragyog, talpamban szálkák a csillagok. Magányos orgián gépek morognak rám, csak emlékek töltik a kis szobám. Ki a földön száll holnap az égben jár, aki az égben száll az a földön jár.

Ha nem tudod leírni, csak klisékhez szaladnál sok szó árnyékában csendben megmaradnál. Mert amit nem lehet leírni, azt bevallani nem lehet, a szó csupán eszköz, mi a gondolatban felnevet. Szeretnék én lenni a legutolsó áruló, ki önmagára húz lapot, és a huzattól bekábuló pillanat csak hozzád száll, hálóval is foghatod, a hálóban az öntudat, cápa, harcsa, bal csapott. A csekkek meg, fenékig! Ami marad az a harag, meg a túrkáló polcáról levett kolduskalap. Ez az alap, de még fussa a kávéházi sörre, annyit tudsz hogy medve vagy még mindig medvebőrbe. Rám igyunk előre, mert elég rám a kabát, az őszinte ütemet, a villamos adja alád. Elcsapott egy verda, de csak az új cipőm bánta, mért lenne drága az élet, ha oly olcsó a dráma. Itt a számla, vegyed számra az elveszett időket, soha nem veheted vissza, mert túl olcsón adtad őket. Amit kaptál azt elittad, és elteltek az évek, pár menyből lopott pillanat, pár ócskán leélt élet. semmi más nem érdekel, csak beállni még ma éjjel és hajnalban a bokszzsákot másnaposan verni széjjel. Nem tudok aludni, míg be nem szívok újra, s mint tetű rágta bodza ág, lehullok az útra. Csendes a város ha hallgat a víz, hömpölygő szavak, ez ostoba kvíz. Féltékeny vagy a fél téglákra, mert ha eláznak nem esnek négykézlábra. Diktátorok aktáinak minden lapja tiszta vér, öklöm néma vaskorong, néha ezt azt felcserél. Elhagytam a téli utcát, álmatlan az izzadás, 40 fokos júliusban, sportfröccs és némi látomás. Mutatók közt évszázadok, még egy nap a melóba, ártatlan kis reccsenés, megint ráléptem a telómra. Sűrűn lakott ez a város, most mégis milyen lehagyott, nem látják, hogy fejük fölött ellebeg egy tetszhalott. Vérnyomástól vörös szemű, felfújható krokodil, kezemben egy borospohár tökéletes az idill. Bicikliről lebillenve, megreccsen a humerusz, hazaérve forró kávé, rajtam Homéros mamusz. És semmi más nem érdekel, csak beállni még ma éjjel és hajnalban a bokszzsákot másnaposan verni széjjel. Nem tudok aludni, míg be nem szívok újra, s mint tetű rágta bodza ág, lehullok az útra.